Játéklabdák, Ipari labdák, Kültéri takarólabdák
2016-ban a brüsszeli nemzetközi repülőtér (Brussels-National/ Brussel-Zaventem) repülésbiztonsági szakemberei döntése után vízzel töltött Bird Ball™ takarólabdákkal fedték le a kifutópályák mellett található tűzivíz-tározókat, hogy csökkentsék a madárbalesetek kockázatát. A labdákkal sikerült eltüntetni és álcázni a madarak elől a számukra oly vonzó nyílt vízfelszínt, amit előtte bármikor látogathattak, illetve választhattak élőhelyüknek. A projekt eredményeként a szakemberek elérték céljukat, hiszen Bird Ball™ labdákkal sikerült biztonságosabbá tenniük a repülőgépek le- és felszállását.
A repülésbiztonsági szakemberek választása nem volt véletlen, hiszen madárbalesetek elkerülésének érdekében több nemzetközi szervezet például az IBSC (Nemzetközi Madárütközési Bizottság/International Bird Strike Committee), az amerikai FAA (Szövetségi Légi Irányitás/ Federal Aviation Administration) ajánlásokat fogalmaz meg repterek számára, hogy hogyan tudják megelőzni ezeket. Számos óvintézkedést, módszert, eszközt javasolnak, amelyek használatával a madarak távol tarthatók a repülőtér légterétől. Köztük az egyik legfontosabb a Bird Ball™, amely segítségével a repülőtéri nyílt vízfelületek elrejthetők és álcázhatók a madarak elől.
Repülőterek, bányák, szennyvíztisztítók és állattenyésztő telepek számára illetve víztározók lefedésére a legjobb választás az Euro-Matic kültéri takarólabda.
Tudjon meg többetA takarólabda egy műanyagból készült üreges test, amely a folyadékok felszínén folytonos fedőréteg létrehozására használható. Ha egy adott felületre megfelelő mennyiségű labda kerül, akkor egymás mellé rendeződve szabályos alakzatot alkotva lefedik a felület 91%-át. Ez a fedőréteg a folyadék nyílt felszínét elválasztja, elszigeteli a környezetétől, vagyis a folyadék környezetre, illetve fordítva a környezet folyadékra gyakorolt hatását jelentősen csökkenti. Angol nyelven több elnevezés is használatos, gyakran shade ball-ként, cover ball-ként, armor ball-ként, barrier ball-ként illetve bird ball-ként nevezik ezeket a labdákat. Mi gyártóként takarólabdának és Bird Ball™ -nak nevezzük őket.
A fedőrétegnek rengeteg előnye van, ezért számos területen használható, ahol ki tudják aknázni ezeket az előnyöket, és a saját javukra tudják fordítani. Ez az előny általában költségmegtakarítási, hatékonyabb vízgazdálkodási, biztonságosabb munka környezeti, környezet- és természetvédelmi céljaik elérésében segíti a partnereinket. Tehát a Bird Ball™ kiválóan alkalmazható párolgás csökkentésre, vízminőség megőrzésére, algásodás megakadályozására, madarak távoltartására, vízfelszín álcázására, hőszigetelésre, fűtési költségek csökkentésére, mérgező gázok és gőzök környezetbe jutásának csökkentésére, kellemetlen szagok csökkentésére, veszélyes anyagok lefedésére és még számos területen, ahol a felhasználás eredményeként költségmegtakarítás vagy más kedvező hatás érhető el.
Bird Ball™ | Vízzel töltött Bird Ball™ | Self-Filling Ball® | |
Átmérő | 100 mm | 100 mm | 100 mm |
Tömeg | 40 g | 240 g | 40 g |
Anyag | HDPE | HDPE | HDPE |
UV állóság | Igen | Igen | Igen |
Szín | Fekete | Fekete | Natúr/fekete |
Garancia | 10 év | 10 év | 10 év |
Szélállóság | 80 km/h-ig | 150 km/h-ig | 150 km/h-ig |
Csomagolás | Big-bag, karton vagy ömlesztve | Big-bag vagy ömlesztve | Big-bag, karton vagy ömlesztve |
Mennyiség | 116 db/m2 | 116 db/m2 | 116 db/m2 |
Játéklabdák, Ipari labdák, Kültéri takarólabdák
Kültéri takarólabdák
Kültéri takarólabdák
Játéklabdák, Ipari labdák, Kültéri takarólabdák, Kerti tó szigetelő labda, Labdatisztító gép
Kültéri takarólabdák
Kültéri takarólabdák
Kültéri takarólabdák
Kültéri takarólabdák
Kültéri takarólabdák
Kültéri takarólabdák
Kültéri takarólabdák
Kültéri takarólabdák
Kültéri takarólabdák