Kültéri takarólabdák
A globális felmelegedés hatására ma ‒ kis túlzással ‒ villámárvizek és aszályok váltják egymást, komoly stressznek kitéve a terményt és a gazdálkodókat is. Ma, a jellemzően hirtelen lehulló, nagy mennyiségű csapadék összegyűjtése, tárolása majd öntözési hasznosítása szinte az egyetlen járható útnak látszik az agrárium számára, azonban számos akadályba ütközik már a víz összegyűjtése, elvezetése is. Ha ezt mégis sikerül megoldani, akkor a vizet hosszú hetekig, hónapokig kell tárolni, közben megóvni a szennyeződéstől, az algásodástól, eliszaposodástól. Eközben a rekkenő hőségben az eredetileg összegyűjtött mennyiség jelentős része, de ha nagy felületű, sekély tárolókról, például el nem vezetett belvizekről beszélünk, akár az egész elpárolog, lényegében semmivé lesz.
Ez utóbbi problémák együttesére, tehát a szennyeződés, az algásodás-iszaposodás és mindenekelőtt a párolgási veszteség megelőzésére ad végtelenül egyszerű és nagyon hatékony megoldást az Euro-Matic takarólabdák. A fekete, időjárásálló műanyaglabdák lefedik a felszín 91%-át, ami értelemszerűen a párolgási veszteséget is 90%-kal csökkenti. Mivel nem engednek fényt a vízfelszín alá, az algák és vízi növények is csak elvétve telepszenek meg, ahogy a madarak sem kezdenek költeni területen (volt már rá eset, hogy egy gazda azért nem tudta felhasználni a saját vízkészletét, mert időközben védett madarak költőhelyévé vált).
A takarólabdák egyes típusai akár 150 km/órás szélsebességig a helyükön maradnak, „automatikusan” követik a vízszint változásait és nem akadályozzák a víz mozgását, például szivattyúzását, vagy csónakok közlekedését. Mindeközben takarólabdákkal megóvni egy meglévő vízmennyiséget lényegesen olcsóbb (és évtizedekig újra felhasználható), mint ugyanazt a térfogatot újra beszerezni, öntözésre megvásárolni egy egyébként is aszályos időszakban.
Repülőterek, bányák, szennyvíztisztítók és állattenyésztő telepek számára illetve víztározók lefedésére a legjobb választás az Euro-Matic kültéri takarólabda.
Tudjon meg többetA takarólabda egy műanyagból készült üreges test, amely a folyadékok felszínén folytonos fedőréteg létrehozására használható. Ha egy adott felületre megfelelő mennyiségű labda kerül, akkor egymás mellé rendeződve szabályos alakzatot alkotva lefedik a felület 91%-át. Ez a fedőréteg a folyadék nyílt felszínét elválasztja, elszigeteli a környezetétől, vagyis a folyadék környezetre, illetve fordítva a környezet folyadékra gyakorolt hatását jelentősen csökkenti. Angol nyelven több elnevezés is használatos, gyakran shade ball-ként, cover ball-ként, armor ball-ként, barrier ball-ként illetve bird ball-ként nevezik ezeket a labdákat. Mi gyártóként takarólabdának és Bird Ball™ -nak nevezzük őket.
A fedőrétegnek rengeteg előnye van, ezért számos területen használható, ahol ki tudják aknázni ezeket az előnyöket, és a saját javukra tudják fordítani. Ez az előny általában költségmegtakarítási, hatékonyabb vízgazdálkodási, biztonságosabb munka környezeti, környezet- és természetvédelmi céljaik elérésében segíti a partnereinket. Tehát a Bird Ball™ kiválóan alkalmazható párolgás csökkentésre, vízminőség megőrzésére, algásodás megakadályozására, madarak távoltartására, vízfelszín álcázására, hőszigetelésre, fűtési költségek csökkentésére, mérgező gázok és gőzök környezetbe jutásának csökkentésére, kellemetlen szagok csökkentésére, veszélyes anyagok lefedésére és még számos területen, ahol a felhasználás eredményeként költségmegtakarítás vagy más kedvező hatás érhető el.
Bird Ball™ | Vízzel töltött Bird Ball™ | Self-Filling Ball® | |
Átmérő | 100 mm | 100 mm | 100 mm |
Tömeg | 40 g | 240 g | 40 g |
Anyag | HDPE | HDPE | HDPE |
UV állóság | Igen | Igen | Igen |
Szín | Fekete | Fekete | Natúr/fekete |
Garancia | 10 év | 10 év | 10 év |
Szélállóság | 80 km/h-ig | 150 km/h-ig | 150 km/h-ig |
Csomagolás | Big-bag, karton vagy ömlesztve | Big-bag vagy ömlesztve | Big-bag, karton vagy ömlesztve |
Mennyiség | 116 db/m2 | 116 db/m2 | 116 db/m2 |
Kültéri takarólabdák
Kültéri takarólabdák
Kültéri takarólabdák
Kültéri takarólabdák
Kültéri takarólabdák