A fentiekből következik, hogy az állattartó telepek közül alig van olyan, amelyik az elmúlt években ne került volna összetűzésbe a környéken lakókkal az állandó, vagy ‒ széliránytól függően ‒ az elviselhetetlen bűz miatt. Csak a világhálón keresve is több ezer ilyen cikket, esetet talál az ember az elmúlt évekből, tehát a jelenséget joggal nevezhetjük általánosnak. Ez alól talán csak azok a helyszínek kivételek, melyek tényleg nagyon messze vannak minden lakott településtől, de természetes, hogy ezek a ritkább esetek.

A hígtrágya fedett tárolása több szempontból is gazdaságtalan és nehézkes, ugyanakkor a nyitott tárolókban, medencékben kezelt trágya két elszállítás, felhasználás között is sokat veszít beltartalmi értékéből, elsősorban ammóniumtartalmából az értékes anyag párolgása miatt ‒ ami nem mellesleg a jellegzetes szagok nagy részét is okozza.

A megoldás a hígtárgya kezelésére a mezőgazdasági takarólabdák használata. A 10 cm átmérőjú, időjárásálló műanyag labdák a folyadék felszínén úszva lefedik a tároló felületének 91%-át, ugyanilyen arányban csökkentve a párolgást is. Így a szagterhelés radikálisan (90%-ban) csökken, az értékes ammónia pedig megmarad az anyagban, és kijuttatás után tárul fel, javítva a termésátlagokat, hozamokat. Megszűnik a viszály a környéken lakókkal, ráadásul a telepen dolgozók is „fellélegezhetnek”, hiszen, bár nyilván megszokták a munkával járó szagokat, azért hiányolni nem fogják majd.

A mezőgazdasági takarólabdák telepítése végtelenül egyszerű, lényegében rá kell önteni a tároló felületére, és nyugodtan el lehet feledkezni róluk, mivel a következő 20-30 évben semmilyen gondozást nem igényelnek. A ki-és betárolást, szivattyúzást nem akadályozzák, ugyanakkor gátolják a hígtrágya-tároló tartalmának túlzott felmelegedését vagy lehűlését.

A megoldást Nyugat-Európa állattartó telepein már széles körben alkalmazzák, elejét véve ezzel a szagterhelés miatt kialakuló vitáknak.