Kültéri takarólabdák
Napjainkban az egyik legbiztonságosabb közlekedési forma a repülés, hiszen a szakemberek az elmúlt évtizedekben szinte tökéletesre fejlesztették a repülőgépeket és a repülésbiztonságot garantáló rendszereket. Azonban van néhány olyan külső tényező, amit nem, vagy csak nagyon nehezen tudnak befolyásolni. Például az időjárás szélsőségei ellen tehetetlenek, míg a madarakkal szemben sokszor szélmalomharcot vívnak.
A madarak elsősorban a le- és felszállás során jelentenek komoly veszélyt, még a nagyméretű utasszállító gépek számára is, hiszen már egy galambméretű madár is hatalmas károkat tud okozni. A nagyobb méretű madarak olyan sérüléseket is előidézhetnek, amelyek akár a repülőgép lezuhanásához is vezethetnek.
A repülés biztonságát szem előtt tartva a repülőtereknek gondoskodniuk kell a madármentes légtér biztosításáról a reptér közelében.
Hogyan tehető madármentessé egy repülőtér?
A madárbalesetek elkerülésének érdekében több nemzetközi szervezet például az IBSC (Nemzetközi Madárütközési Bizottság/International Bird Strike Committee), az amerikai FAA (Szövetségi Légi Irányitás/ Federal Aviation Administration) ajánlásokat fogalmaz meg repterek számára, hogy miként tudják megelőzni ezeket a baleseteket. Számos óvintézkedést, módszert, eszközt javasolnak, amelyek használatával a madarak távoltarthatók a repülőtér légterétől. Az egyik ilyen javaslat szerint a repülőtéren a nyílt vízfelületeket el kell rejteni a madarak elől, mivel ezek mágnesként vonzzák őket. Véleményük szerint erre a legjobb megoldás a takarólabda/ Bird Ball használata, hiszen olcsó, egyszeri beruházási költséggel jár, miközben több évtized az élettartama, gyorsan és egyszerűen telepíthető, nem igényel karbantartást és a szélsőséges időjárás sem tud kárt okozni benne. A Bird Ball használható a reptéri tüzivíztározókhoz, esővíztározókhoz, szennyvízgyűjtő medencékhez, vagyis tulajdonképpen bármilyen folyadék lefedéséhez, ami a madarak számára vonzó lehet.
A madarak nem szeretnek labdázni!
A vízfelületek labdás álcázásával a repülőterek környékén drasztikusan lecsökken a vizes élőhelyet kedvelő madarak száma, hiszen nem férnek hozzá a vízhez. Ez nagyban csökkenti a madárbalesetek valószínűségét, és véget vethet a szélmalomharcnak. Az sem elhanyagolható tény, hogy elsősorban a nagyobb testű madarak, például récefélék, lúdfélék és gémfélék esetében különösen hatékony a labdák használata. Ez rendkívül előnyös, hiszen ezek a madarak jóval nagyobb károkat tudnak okozni egy repülőgépben, mint a kisebb testű madarak.
A kültéri takarólabda használatával vége a madarakkal vívott szélmalomharcnak.
Milyen előnyei vannak még a labdás fedésnek?
A tüzivíztározóknál az álcázás mellett, segít megőrizni a víz minőségét, ugyanis kevesebb napfény jut a vízbe, így az algák és a vízinövények számára kedvezőtlen élettér jön létre, jelentősen romlanak a szaporodásukhoz szükséges feltételek, valamint akár 90%-kal csökkenti a párolgást, így ritkábban kell utántölteni a tározót az előírt vízszint megtartásához. Tűzoltás esetén könnyen elérhető a víz, a labdák nem akadályozzák a víz felhasználását. Az esővíztározóknál nagy előny, hogy a folyadékszint mozgását követik a labdák, tehát csapadékmentesebb időszakokban az üres medence alján várják a csapadékot, ami ha megérkezik, akkor ismét a víz tetején úszva látják el funkciójukat.
Miért pont a Bird Ball az egyik legjobb megoldás a madárveszély csökkentésére?
A Bird Ball az egyik kulcsfontosságú eleme a repterek madárvédelmének, mivel a nyílt vízfelszín álcázásval a víz csábító hatása megszűnik, így kevésbé lesz vonzó terület a madarak számára a repülőtér. Ennek eredményeként a többi módszerrel – lézerekkel, hangszórókkal, LED fényekkel, hangágyúkkal, ragadozó madarakkal, madárijesztőkkel – jóval kevesebb madarat kell elriasztani a repülésbiztonság érdekében. Tehát önmagában a labdás fedés sem garantál 100%-os biztonságot, de a felsorolt egyéb megoldásokkal kiegészítve rendkívül hatékony védelmet biztosít a madárbalesetek megelőzésére.
Fontos megjegyezni, hogy a labdákkal létrehozott fedőréteg természetbarát megoldás a többi madárvédelmi módszerhez képest, hiszen a madarak számára nem okoz semmilyen károsodást vagy sérülést. Egyszerűen csak máshol fognak leszállni, letelepedni, ahol nyugodtabb, normális és természetes körülmények között élhetnek, és nem veszélyezteti őket minden pillanatban az egyre növekvő repülőgép forgalom.
A Bird Ball-lal mindenki nyer!
Nézzen szét kültéri takarólabda kínálatunk között! -->
Repülőterek, bányák, szennyvíztisztítók és állattenyésztő telepek számára illetve víztározók lefedésére a legjobb választás az Euro-Matic kültéri takarólabda.
Tudjon meg többetA takarólabda egy műanyagból készült üreges test, amely a folyadékok felszínén folytonos fedőréteg létrehozására használható. Ha egy adott felületre megfelelő mennyiségű labda kerül, akkor egymás mellé rendeződve szabályos alakzatot alkotva lefedik a felület 91%-át. Ez a fedőréteg a folyadék nyílt felszínét elválasztja, elszigeteli a környezetétől, vagyis a folyadék környezetre, illetve fordítva a környezet folyadékra gyakorolt hatását jelentősen csökkenti. Angol nyelven több elnevezés is használatos, gyakran shade ball-ként, cover ball-ként, armor ball-ként, barrier ball-ként illetve bird ball-ként nevezik ezeket a labdákat. Mi gyártóként takarólabdának és Bird Ball™ -nak nevezzük őket.
A fedőrétegnek rengeteg előnye van, ezért számos területen használható, ahol ki tudják aknázni ezeket az előnyöket, és a saját javukra tudják fordítani. Ez az előny általában költségmegtakarítási, hatékonyabb vízgazdálkodási, biztonságosabb munka környezeti, környezet- és természetvédelmi céljaik elérésében segíti a partnereinket. Tehát a Bird Ball™ kiválóan alkalmazható párolgás csökkentésre, vízminőség megőrzésére, algásodás megakadályozására, madarak távoltartására, vízfelszín álcázására, hőszigetelésre, fűtési költségek csökkentésére, mérgező gázok és gőzök környezetbe jutásának csökkentésére, kellemetlen szagok csökkentésére, veszélyes anyagok lefedésére és még számos területen, ahol a felhasználás eredményeként költségmegtakarítás vagy más kedvező hatás érhető el.
Bird Ball™ | Vízzel töltött Bird Ball™ | Self-Filling Ball® | |
Átmérő | 100 mm | 100 mm | 100 mm |
Tömeg | 40 g | 240 g | 40 g |
Anyag | HDPE | HDPE | HDPE |
UV állóság | Igen | Igen | Igen |
Szín | Fekete | Fekete | Natúr/fekete |
Garancia | 10 év | 10 év | 10 év |
Szélállóság | 80 km/h-ig | 150 km/h-ig | 150 km/h-ig |
Csomagolás | Big-bag, karton vagy ömlesztve | Big-bag vagy ömlesztve | Big-bag, karton vagy ömlesztve |
Mennyiség | 116 db/m2 | 116 db/m2 | 116 db/m2 |
Kültéri takarólabdák
Kültéri takarólabdák
Kültéri takarólabdák
Kültéri takarólabdák
Kültéri takarólabdák