Egyre több háztulajdonos dönt úgy, hogy kertjébe tavat telepít, amely tökéletes otthonául szolgálhat a gyönyörű koi pontyoknak és az aranyhalaknak. A halastavak azonban nemcsak szép látványt nyújtanak, hanem feladatot is adnak a tulajdonosoknak – főként ősszel, amikor fel kell készülni a fagyos napokra.

A tél kritikus időszak a halak számára, hiszen ha a szükséges lépések elmaradnak, annak akár a tó összes lakója áldozatul eshet. Hogy a pikkelyeseknek garantáltan semmi bántódása ne essen, összeírtuk, miként érdemes téliesíteni a tavat.

Kezdje a növényekkel!

A növényeket, amelyek nem bírják a nagy hideget, távolítsa el a vízből! Nyírja le róluk az elhalt leveleket, majd tegye őket nedves homokkal teli edénybe egy olyan helyre, ahol nem fagynak meg. A fagytűrő növényeket megszokott helyükön hagyhatja, de az elhalt leveleket róluk is ajánlott levágni. Erre azért van szükség, mert a burjánzó növényállomány, az elpusztult növények, a gaz, illetve a tóba hulló levelek elkezdhetnek rothadni, így olyan gázok szabadulhatnak fel, melyek veszélyesek a halakra nézve.

Készítse fel a halakat a télre!

A halaknak a tél átvészeléséhez elegendő mennyiségű tápanyagra van szükségük, ezért nem csak a tél közeledtével, egész évben kiemelten fontos a rendszeres etetésük.

Ahogy a víz hőmérséklete 10°C alá csökken, mindenképp hagyja abba az etetést. Ekkor a halak már nem esznek, mivel az emésztőrendszerük leáll. Az esetleges evés az emésztőrendszerük rothadásához vezetne. Amennyiben a táplálékot nem fogyasztják el, az a vízben fog lebomlani, ami a növények poshadásához hasonlóan nincs jó hatással a halakra.

Fontos, hogy a tokféléket alacsonyabb hőmérséklet mellett is szükséges etetni!

A tóról se feledkezzen meg!

Minél több a hal, annál jobban kell figyelni a tó oxigénellátására, aminek a legfőbb ellensége a jég! A jégréteg elzárja a felszínt, emiatt nem jut oxigén a vízbe, illetve a káros gázok sem tudnak távozni, amelyek az említett bomlási folyamatok során keletkeznek. Ennek következtében a halak akár meg is fulladhatnak!

A tó befagyását mindenképp meg kell akadályozni!

A legtöbbeknek első megoldásként egy lék vágása jut eszébe – gondolván, ezzel mindent megoldanak. Pedig ha a halaknak jót akar, soha ne vágjon léket a kerti tó jegébe! Ez ugyanis óriási stresszfaktor a halak számára, mivel megzavarja őket a telelésben.

A nagy teljesítményű levegőztető rendszer, a speciális szivattyú, esetleg a tó fűtése a lékelésnél jóval barátságosabb megoldások, csak nem a pénztárcának. Ezek a technológiák bár megakadályozzák a tó befagyását, az egyre növekvő energiaárak mellett rendkívül magas összegeket emésztenek fel.

A tófelszín befagyása azonban nem csak méregdrága jégmentesítő módszerekkel érhető el!

A kerti tavak téliesítéséhez jó választás lehet a kerti tó szigetelő labda, azaz a Fish Ball, mellyel biztonságosan és költséghatékonyan átteleltethetők a tó élőlényei!

A labdák a tó felszínén egy összefüggő hőszigetelő réteget képeznek, ezáltal a tó vize lassabban hűl le, a tó befagyása hosszabb folyamat lesz, vagyis csökkenthető a jéggel borított napok száma. A labdás fedést kombinálva más módszerekkel, biztosan elkerülhető a tó befagyása. Ennek eredményeként nem alakulhat ki oxigénhiányos állapot a tóban, vagyis a halak biztonságban vermelhetnek télen.

Egész évben gyönyörködhet a halaiban!

Az elmúlt években egyre többen döntenek úgy, hogy a tavukban és a halaikban egész évben, még télen is gyönyörködni szeretnének. Európa nagy részén az éghajlati viszonyok miatt ez úgy érhető el, hogy a tó vizét a hidegebb időszakokban fűtik. Eddig az „olcsó energia korszakában” ez nem okozott gondot a halimádóknak. Azonban a mai energiaárak mellett sokan a tavuk megszüntetését fontolgathatják. A labdák használatával erre nem kell gondolnia! Továbbra is megfizethető marad a fűtés, hiszen a költségek akár 75%-kal is csökkenthetők, köszönhetően a labdák kiváló hőszigetelő képességének. Próbálja ki, nem fog csalódni!

Hogyan telepíthető a kerti tó szigetelő labda?

Andrew Holmes, nagy-britanniai vásárlónk rögzítette a megvásárolt labdák telepítésének lépéseit. A fotók alapján jól látható, hogy nincs más teendő, csak néhány perc alatt a tó felszínére kell a labdákat önteni, ahol maguktól rendeződnek.

A Fish Ballal biztonságban tudhatja halait minden tótulajdonos!!

Tudjon meg többet a kerti tó szigetelő labdákról! >>>

Kapcsolódó

Termék
Kerti tó szigetelő labda

AZ Euro-Matic tószigetelő labdái tökéletes megoldást nyújtanak a fűtött halastavak lefedésére a téli időszakban.

Tudjon meg többet

Az Euro-Matic takarólabdával a tó felszínén egy folytonos, hőszigetelő labdaréteg hozható létre, amely a felszín 91%-át lefedi, ezáltal lassítja a tó vizének hűlését, ami fűtött tavak esetén jelentős fűtési költségmegtakarítást eredményez, míg fűtetlen tavaknál késlelteti a befagyásukat. 

A labdák nagy előnye a többi tófedő megoldással szemben, hogy a természetes fényt átengedi és nem zár légmentesen, így a halak szempontjából is tökéletes megoldás. A telepítése nagyon egyszerű, a csomagolásból a tó felszínére kell önteni a labdákat, amik tavasszal a hőmérséklet emelkedésével könnyedén leszedhetők egy háló segítségével, így évről-évre újrafelhasználhatók. 

Ha a nyári melegebb időszakban is a víz felszínén maradnak az sem okoz problémát, sőt előnyei is vannak, mivel a párolgási vízveszteség drasztikusan csökkenthető, illetve az algásodás kisebb mértékű vagy akár teljes mértékben elkerülhető. A kialakítható labdaréteg amellett, hogy számos előnyt nyújt a felhasználó számára, még esztétikus megoldás is, amelyre a szomszédok is felkapják a fejüket.

Technikai adatok

Átmérő38/50 mm ovális (szferoid)60 mm
Tömeg8,3 g9 g
Színnatúr, transzparens kék, transzparens zöld
Csomagolás1000 db/csomag500 db/csomag
Mennyiség465 db/m2320 db/m2

Kapcsolódó

Referenciák